Tuti gimi

 

Életünk java része képzelgésekkel telik, úgy suhannak el előttünk mint a települések vezetés közben. Néha megszédülünk, ha valamelyik álmunk valóra válik és tudjuk ez a pillanat több mint elröppenő illúzió. Tudjuk, hogy ez a pillanat minden mozzanatával együtt örök marad.

 

A fájdalom néha olyannyira életed részévé válik, hogy azt hiszed örökké tart. (...) Aztán egy nap érzel valami mást, valami rosszat, csak mert az szokatlan, és abban a pillanatban rájössz, hogy boldog vagy.

 

 

Vannak pillanatok az életünkben, amikor kereszteződésben találjuk magunkat. Félelmetes, zavaros, térkép nélkül. A döntések, melyeket ekkor hozunk, meghatározzák az elkövetkezendő napjainkat. Persze, ha szembefordulunk az ismeretlennel, akkor a legtöbbünk inkább megfordul és megfutamodik.

 

A szerelem, amely változik, ha eléri a változás szele, nem szerelem, mert a szerelem egy örök jel, mely háborgó viharokkal néz szembe, de meg nem remeg. A szerelem nem az idő bolondja, és az ítéletnapig szilárdan kitart.

 

Mindannyian lángra lobbant házakban élünk és nincs tűzoltó, aki segíthetne. Nincs kiút, csak a földszinti ablak, amin kibámulhatunk, amíg a ház leég, a fejünk fölött körbecsalt önmagunkkal együtt, bezárva, egyedül.

 

Néha azért játsszuk az elérhetetlent, hogy megbizonyosodjunk a másik érzelmeiről.

 

Milyen félelmetes is az ember? Számok és mértékek és jegyzetek összevisszasága, és csak néhányat tudunk értelmezni, és lehet, hogy azokat is hibásan.

 

Ha válaszút elé érkezünk, ne a halált válasszuk, mert attól nem tesszük boldogabbá a világot.

 

Mikor a lelkem megtelik fájdalommal, akkor is mosolygok, mert így ezt a mosolyt látom visszatükröződni a körülöttem levő emberek arcán, s hamarosan már a lelkem is jobb kedvre derül.

 

Görcsösen erőlködünk, hogy valóra váltsuk az álmainkat: mindazt, amiről azt gondoljuk, hogy jobbá teszi az életünket. Hajszoljuk a pénzt, a népszerűséget, a hírnevet, közben elveszítünk mindent, ami igazán fontos: az egyszerű dolgokat, a társaságot, a családot, a szeretetet. Mindazt, amit valószínűleg már megszereztünk.

 

Tudod, mi a közös a húsvéti nyúlban és az igaz szerelemben? Az égadta világon semmi, mert egyik sem létezik.

 

Akarok rajzolni valamit, ami jelent valakinek valamit. Tudod, meg akarom rajzolni a vak hitet, az elmúló nyarat vagy csak egy pillanatát a tisztaságnak.

 

Azt mondják, a hollók célhoz vezetik az utazókat. Mások abban hisznek, hogy a magányos holló szerencsét jelent. De egy egész hollócsapat rossz jel, zűrzavart és gondokat jósol.

 

Ebben a pillanatban 6.470.818.671 ember él a világon. Vannak, akik félnek, vannak, akik hazatérnek, vannak, akik hazudnak, hogy túléljék a hétköznapokat, mások éppen most szembesülnek az igazsággal. Vannak ördögi emberek, akik háborúskodásra születtek, mások meg arra, hogy az ördöggel viaskodjanak. Több mint 6 milliárd ember él a földön, több mint 6 milliárd lélek, és néha csak egyetlen-egyre lenne szükségünk.

 

Ha nagyon akarod, megtalálod a reményt. Egy gyerekben, egy bárban elhangzó dalban, vagy annak a szemében, akit szeretsz. És ha szerencsés vagy - úgy értem a földkerekség legszerencsésebb embere - abban, aki ugyanúgy szeret téged, mint te őt.

 

A változás úgy jön, mint egy apró fuvallat, ami meglibegteti a függönyöket, és úgy kúszik elő, mint a fűben rejtőző vadvirágok titkos illata.

 

Utazás közben eltévedni szerencsétlen dolog, de elfelejteni az utazás célját és értelmét... ez sokkal kegyetlenebb érzés. Nyolc hónapig tartott az út, néha egyedül utaztam, néha mások is mellém szegődtek, és megfogták a kormányt, és összetörték a szívemet, de már nem én voltam az, aki megérkezett, alig hasonlítottam önmagamra. És ha elveszíted önmagadat, két választásod marad: vagy visszatalálsz ahhoz, aki voltál, vagy örökre elveszíted. Mert néha kívülről kell nézned önmagad, hogy eszedbe jusson, milyen akartál lenni, és hogy ehhez képest milyen ember lett belőled.

 

Néha magányos vagyok, és nem könnyű, de ez az ára annak, hogy kitaláld, mit akarsz kezdeni magaddal.

 

Néha a boldogsághoz nem pénz, siker vagy hatalom kell. Néha a boldogsághoz elegendők a jó barátok, a család, és az egyszerű élet méltósága.

 

Született feleségek

 

Minden vihar a reményt hordozza. A reményt, hogy valahogy reggelre megint minden tiszta lesz - és még a legaggasztóbb foltok is eltűnnek. A kétely, hogy a szeretett férfi vajon ártatlan-e. A következmények, amiket az ő hibája miatt viselünk. A sebek, amit a hűtlenségével okozott. Vagy a csókjának emléke. Így hát várjuk, hogy elvonuljon a vihar, s közben reménykedünk a legjobbakban. Habár a szívünk mélyén tudjuk, hogy vannak letörölhetetlen foltok. Amiket semmi nem mos le.

 

Egyszer mind a ketten meghalunk, és a hátralévő időben - legyen az két nap vagy két évtized - azt hiszem, kedvesnek kellene lennünk egymáshoz.

 

Ha túlnézünk a veszekedésen, fájdalmon és sértődésen, olykor jól esik emlékeztetni magunkat arra, hogy a családon kívül az égvilágon nincs fontosabb.

 

Amikor elragadnak a vágyak, csak abban bízhatunk, hogy egy értünk aggódó barát utánunk nyúl és észre térít

 

A jó barátok egy megaláztatás után kerülik egymást. A legjobb barátok úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna.

 

Ahogy visszatekintek a világra, amit hátrahagytam, minden olyan világossá válik: a felfedezésre váró szépségek, a napvilágra vágyó titkok. De az emberek ritkán állnak meg, hogy körbenézzenek, csak mennek tovább. Igazán kár, pedig annyi a látnivaló!

 

Irányítás. Észveszejtő, hogy az emberek miféle praktikákhoz folyamodnak, hogy magukhoz ragadhassák. Egyesek megtévesztésre alapoznak, míg mások furfangos cseleket eszelnek ki, aztán vannak, akik zsarolást alkalmaznak. Miért küzdünk így, körmünk szakadtáig az irányításért? Mert tudjuk, hogy ha elveszítjük, azzal mások kezébe adjuk sorsunkat. És mi lehet ennél veszélyesebb?

 

Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának. (...) Alkalomadtán úgy teszünk, mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerű játék. Ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk, és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.

 

Mindannyian keresünk valakit, azt a különleges személyt, aki majd megadja azt, ami hiányzik az életünkből. Valakit, aki képes társaságot nyújtani, vagy segítséget, vagy biztonságot, és néha, ha nagyon keressük, megtaláljuk azt, aki képes mindhármat nyújtani. Igen, mindannyian keresünk valakit, és ha nem találjuk, csak remélhetjük, hogy ő talál meg minket.

 

Aki némán cselekszi a jót, az kapja a legnagyobb jutalmat.

 

Mindenhol vannak olyanok, akik nem veszik észre vagy nem számít nekik, mekkora fájdalmat okoznak. Igen, zsarnokok mindenhol vannak, de azok a legrosszabbak, akik úgy fúrják be magukat, hogy észre sem vesszük.

 

A családunk az, aki megjelenik, ha bajban vagyunk, aki ösztönöz, hogy sikeresek legyünk, aki híven őrzi a titkainkat. De mi van azokkal, akiknek nincsen családjuk, amire támaszkodhatnak? És mi történik azokkal az elcsigázott lelkekkel, akiknek nincsenek szeretteik, akik melléjük állnának a szükség idején? Nos, a legtöbbjük megtanul egyedül járni az élet rögös útján, de néhány szerencsétlen egyszerűen feladja a küzdelmet.

 

Ugye ismerős a tökéletes pár? A két rokon lélek, akinek szerelme sosem múlik el, a két szerető, akinek kapcsolatát sosem fenyegeti veszély, a férj és feleség, akik tökéletesen bíznak egymásban. Ha még nem volt szerencséjük a tökéletes párhoz, hadd mutassam be őket: ott állnak a legfelső tortakrém tetején. És mi a sikerük titka? Hát, kezdjük mondjuk azzal, hogy nem kell egymásra nézniük.

 

 

 

 

A döntés, hogy elszakadunk attól, akit szeretünk, fájdalmas. Ennél csak egy valami rosszabb: amikor az, akiben megbíztunk, helyettünk dönt.

 

Ha az igazság csúf, az emberek megpróbálják véka alá rejteni, mert tudják, micsoda kárt okoz, ha fény derül rá, úgyhogy vaskos falak közé bújtatják, vagy zárt ajtók mögé dugják, vagy mindenféle cseles álcával leplezik. De az igazság, bármily csúf is, mindig kitudódik, és valakinek, akit szeretünk, végül mindig bántódása esik. Egy másik valaki pedig tobzódik a fájdalmában, és minden igazságok közül ez a legcsúfabb.

 

A bizalom törékeny kincs: ha egyszer elnyertük, óriási szabadságot kapunk általa, de ha egyszer elvész, olykor lehetetlen visszaszerezni.

 

Van egy imádság arra, hogy erőt adjon azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek, amit nem akarnak elfogadni. Az ima ereje az emberi természet mélységes ismeretéből fakad; mert oly` sokan oly` hevesen gyűlöljük a kártyát, amit az élet osztott nekünk; mert oly` sokan oly` gyávák vagyunk, és félünk kiállni az igazunkért; mert oly` sokan átadjuk magunkat a kétségbeesésnek, ha lehetetlen választás elé kerülünk. A jó hír azoknak, akik elmondják ezt a fohászt, az, hogy Isten meghallgat, és felel imáitokra, a rossz hír azonban az, hogy előfordul, hogy a válasza: "nem".

 

Légy óvatos, kit engedsz be az életedbe, mert lesz olyan, aki nem óhajt távozni.

 

A fényképezőgép képeket örökít meg, de valójában a puszta képnél jóval többet rögzít. Férfiak titkos vágyait fedi fel, mikor már emlékezniük sem volna szabad, a legszokatlanabb titkokról rántja le a leplet a legszokványosabb házasságokban. De ami a legdöbbenetesebb, a fényképezőgép csöndesen és félreérthetetlenül megmutatja vágyainkat.

 

Minden gyerek a maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy beragyogja napjainkat, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon életünknek, és némelyik, hogy gondoskodjék rólunk. Így van: mikor világra jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak, különösen, ha senki sem hívta őket.

 

Elme fel nem foghatja, hogy micsoda erő rejlik a szeretetben. Embert próbáló időkben tartja bennünk a lelket, és kivételes önfeláldozásra késztet, tisztességes férfiakat sarkall a legsötétebb bűnökre, és hétköznapi asszonyokat ösztönöz rejtett titkot kifürkészésére, és jóval azután is, hogy elmentünk, a szeretet megmarad az emlékeinkbe égve. Mindannyian vágyunk a szeretetre, de néhányunk, miután rálelt, azt kívánja, bárcsak sose találta volna meg.

 

Az ember bonyolult teremtmény. Egyrészt nemes, jótékony cselekedetekre képes, másrészt a legaljasabb csalásokra kapható. Állandó küzdelem ez, amely ott dúl mindannyiunkban, természetünk angyalai viaskodnak belső démonaink kísértésével. És néha a sötétség elűzésének egyetlen módja az, ha felragyogtatjuk az együttérzés fényét.

 

De hát mi is az a történelem, ha nem egy sor közmegegyezéses hazugság?

 

Mi rejlik egy névben? A címke, amiket az emberekre ragasztunk, vajon mindent elmond, amit tudnunk kell? Ha azt mondjuk, ő még csak egy gyerek, az azt is jelenti, hogy teljesen ártatlan? Ha drogdílernek nevezzük, az bizonyítja azt, hogy tényleg gonosz? Ha valaki prédikátor, mindig be is tartja, amit tanít? Egy férfi, akit gazembernek tituláltak, nem is viselkedhet hősként? Az igazság az, hogy egy név nem sokat árul el viselőjéről. Sokkal többet mond arról, hogy mire képes.

 

Az emberek azért örülnek a karácsonynak, mert tudják, hogy akkor jön el a csodák ideje.

Az élet, amit addig ismertünk, képes új fordulatot venni egy szempillantás alatt. Különös barátságok szöknek szárba. Fontos karrierek vettetnek sutba. Egy rég elvesztett remény éledhet újjá. Mégis, legyünk hálásak minden fordulatért, amit az élet hoz elénk, mert túl hamar eljön a nap, ahonnan már nincs több fordulat.

 

Szenvedély. Egy hatalmas erő, ami akkor is emlékünkben él, mikor már régen elhamvadt. Egy csábító vágy, ami váratlan szeretők karjaiba taszít minket. Egy mindent elsöprő érzelem, ami ledönti a falat, amit a szívünk védelmére emeltünk. Egy olthatatlan szerelem, ami újra és újra fellángol, hiába is próbáltuk hamu alatt tartani. Igen. Minden érzések közül a szenvedély az, ami értelmet ad annak, hogy élünk, és mentséget arra, hogy elkövetünk mindenféle bűnt.

 

Olyan gyönyörű napnak indult! De akkor jött a szél, és megváltoztatott mindent, és nem csak a házakat és kerteket, megváltoztak az emberek is. Míg a vihar tombolt, mindegyikük tanult valamit barátságról, megbocsátásról és megváltásról, és volt, aki a legkeményebb leckét tanulta meg: hogy az élet mindig törékeny, és nagyon gyakran igazságtalan.

 

Az erkölcsi nagyság az, ha rátalálunk arra, amit igazán szeretünk. Arra az egyetlen dologra, ami mindennél többet jelent nekünk a világon. És, hogy megtartsuk, harcolunk érte, kockáztatunk, mindent mögé helyezünk. Az életünket, mindent. Megesik, hogy nem tiszta eszközökkel harcolunk, de valójában nem számít, mert a szívünk mélyén tudjuk, hogy megérte. Ebben rejlik az erkölcsi nagyság.

 

Mindannyian másért tiszteljük a hősöket. Néha a merészségükért, néha a bátorságukért, néha a jóságukért, de legtöbbször azért, mert egyes alkalmakkor mind a megmentésről álmodunk. Persze, ha nem jön a megfelelő hős, néha magunkat kell megmentenünk.

 

Előbb-utóbb eljön az az idő, amikor mindannyiunknak felelősségteljes felnőtté kell válnunk és megtanulnunk lemondani a vágyainkról, hogy a helyes utat választhassuk. Egy életen át felelősségteljesnek lenni persze nem mindig könnyű feladat, és az évek múlásával sokaknak ez a teher már-már elviselhetetlenné válik, de azért igyekszünk helyesen cselekedni és jót tenni nem csak magunkkal, hanem azokkal is, akiket szeretünk.

 

Nem csupán szeretlek: szeretem, ahogy te szeretsz engem.

 

Miért ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, mikor kétségbeesve próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet: túl hamar engedjük el.

 

És mi van, ha feltesszük magunknak a kérdést, és azt a választ kapjuk, amit reméltünk? Hát, ott kezdődik a boldogság.

 

Az egyetlen, ami rosszabb a rituáléknál az, ha már nem adunk a rituálékra sem.

 

Azzal hitegetjük magunkat, hogy képesek vagyunk együtt élni a bűneinkkel, vagy hogy képesek vagyunk őnélküle élni. Igen, minden este elalvás előtt hazudunk saját magunknak, kétségbeesetten és elszántan reménykedve, hogy mire jő a reggel, minden valóra válik.

 

Aki félelemben él, nem is él igazán. Mindig is lesznek olyanok, akik szembeszállnak a félelemmel, és mindig lesznek olyanok, akik inkább elmenekülnek.

 

Olykor mindnyájunkat elfog a kétségbeesés, s ha legyőzzük, akkor jövünk rá, hogy milyen erősek is vagyunk valójában.

 

Olyan sok minden van, amit úgy szeretnénk elmondani a gyerekeinknek! Szeretnénk meggyőzni őket, hogy ne nőjenek fel olyan hamar, de nem hallgatnak ránk. El akarjuk mondani nekik, hogy a szépség múlandó, de ők nem hajlandók elhinni. Figyelmeztetjük őket, hogy tetteiknek következményei lesznek, és mégis dacolnak velünk. Szomorú, de gyerekeink még csak nem is kapiskálják, hogy veszélyes hely ez a világ, így hát a mi dolgunk, hogy megtegyünk mindent, amit csak tudunk, hogy megvédjük őket.

 

Veszélyes férfiak járnak közöttünk, és nem mindig tudhatjuk biztosan, hogy kik ők, vagy hogy milyen titkokat rejtegetnek, de ha a legrosszabb sejtéseink beigazolódnak cselekedhetünk. Ha a szándékaik lelepleződtek, lépéseket tehetünk, hogy megvédjük magunkat és szeretteinket. Valóban, veszélyes férfiak szörnyű károkat okozhatnak, de olykor a legnagyobb veszélybe önmagukat sodorják.

 

Igen, az élet utazás, melyet sokkal jobb társsal az oldalunkon megtenni. A társ persze szinte bárki lehet. Egy szomszéd az utca túloldaláról vagy a férfi az ágy másik feléről. A társ lehet egy anya telve csupa jó szándékkal, egy gyerek, aki mindig rosszban sántikál. Mégis minden jó szándékunk ellenére néhányan útközben elveszítjük a társunkat. És akkor az utazás elviselhetetlenné válik. Tudják az ember sok mindenre teremtetett, de arra, hogy magányos legyen biztosan nem.

 

Gáncsvetés: mindenki képes rá, csak egyesek könyörtelenebbül csinálják, mint mások. Például azok, akik bosszúra szomjaznak, vagy akik éheznek a szerelemre, vagy akiknek feltett szándéka, hogy minden hidat felégessenek, és aztán ott vannak azok, akik egyszerűen csak akarnak valamit. Valamit, ami valaki másé.

 

Egy baba úgy vonzza a csajokat, mint egy végkiárusítás.

 

Ebben a sötétséggel teli világban mindannyiunknak szüksége van valami fényre. Legyen az magasra felcsapó láng, ami megmutatja, hogyan szerezzük vissza, amit elvesztettünk, vagy erős jelzőfény, ami elriasztja a ránk leselkedő szörnyeket, vagy néhány világító izzó, ami felfedi előttünk múltunk rejtett titkait. Mindünknek kell valami, ami átvezet az éjszakán, még ha az csak a remény halványan pislákoló szikrája is.

 

Dawson és a haverok